Vélemény

Számít a véleményed! Elindult a SzódaBLOG

Az folyik a csapból is, hogy a ti generációtok a ’digitális bennszülöttek’ generációja, akik egész nap az online világ függőségében élnek. Meg képtelenek vagytok odafigyelni és koncentrálni az órákon, meg persze az életben. Hogy türelmetlenek vagytok, sőt mi több agresszívak, és hajlamosak a magányra aztán jönamileszígyveletek amikor kiléptek „a valóságos világba”. Mi lenne? Felnőttök, mint ahogy mindenki teszi és tette, és amiről most hátrányként beszélnek, egyszerűen előnnyé formáljátok.

Az iskolai oktatásnak gyorsabb ütemben kell fejlődnie és változnia, ha utol szeretne érni benneteket, és kiaknázni a bennetek rejlő lehetőségeket, és a már unalomig ismételt, de annál népszerűbb fogalmat: a kreativitásotokat. Sajnos a tanár mozgástere, lehetőségei és eszközei limitáltak, így a motivációt nem egyszerű fenntartani, sem magában, sem benned. Te pedig, jobb híján csöndben hallgatsz és jegyzetelsz. Persze nem teljesen így van, mert megkérdez, te válaszolsz, nagyjából azt, amit Ő hallani akar. Vagyis nem: amit neki hallania kell! Néha néztek videókat, meg Zanza TV-t (ami tökre jó, hogy van), kicsit kiscsoportban is dumáltok a nyelvórán, aztán kösziszépen, az interakció mára pipa. Ennyi az elvárás, aminek meg kell felelni. Tanárnak, diáknak egyaránt. Itt nem igazán számítanak a gondolataid, nem igazán számít a véleményed. Be vagy zárva egy terembe, be vagy zárva a fejedbe. Na, ez az igazi magány! És hidd el, a legtöbb tanár, aki ott áll a tábla előtt, pontosan ugyanígy érez.

Nagyon kevés a lehetőség, a keret, hogy kritikusan (pfújj, micsoda szitokszó) véleményt fogalmazhass meg, hogy kiélhesd a kreativitásod. Ez csaknem tilos. Ezért aztán benned ragadnak azok az értékes gondolatok, amit végül nem hall meg senki, mert nincs rá lehetőség, se idő, se forma, és a következő pillanatban már el is felejtetted. Mert te ennél gyorsabban gondolkozol. És te, Z generációs fiatal, aki egész nap a telefonját nyomkodja, aki hihetetlen gyorsan megun mindent, akinek folyamatosan új impulzusok kellenek, aki olyan közönyös mindennel kapcsolatban: te, te és te vagy a hibás! Mert nem érdekel, a magyar, meg a töri, meg a biosz csak kábé a semmi. Szóval, mikor született ajózsefattila meg hol halt meg, hogyan kérődzik a tehén és mikor adták ki az Aranybullát? (1222. Emlékszem, de minek?)

Nyomkodod a telefont, hogy valaki észrevegye már, hogy te mindezt megtudod 20 másodperc alatt. Tudod, hogy nem kell mindennek a fejedben lenni, mert van azinternet, a tömegkommunikáció, meg szabad információáramlás, szóval az a nagy-nagy valami, amit úgy hívunk: globalizáció. Az jelenlegi oktatási rendszerben megszerezhető tudás legnagyobb része itt van: ebben az egyre vékonyabb, szebb felbontásúbb, érintőképernyős, nagyobb kijelzős, jobb kamerás téglalap alakú izében.

Nadelégyszi, mi van, ha engem nem érdekel József Attila születési helye, meg az Aranybulla évszáma, vagy netán a tehenek kérődzése. Lejárt annak az ideje, hogy az intelligenciát: adatok, számok és információk mennyiségében mérjük. Van jelentősége, hogy abban, ami érdekel, elmélyedj, tanulj és tájékozódj. De ha egy picit többet használhatnád a kreativitásodat, ha mindezekről véleményt, és kritikát fogalmazhatnál meg, más lenne a helyzet. Végre felfognánk, hogy mennyi izgalmas gondolat, ötlet, innováció van a fejetekben, és mennyi tudás, amiből mi is tanulhatunk. És mi van, ha hibázol? Ha nincs igazad? Ha a válaszodat megcáfolják!? Hogy nem helyes, amit mondtál? Semmi. Az ég világon semmi. Talán csak annyi, hogy fejlődsz: megértesz, elfogadsz, belátsz dolgokat és ne adj isten, még nyitottabban, tágabb szemlélettel is tekintesz a világra.

Eljött annak az ideje, hogy leszámoljunk azzal, hogy aki képes bemagolni egy szöveget, egy évszámot, egy definíciót, egy bármit az előnyt élvez a többiekhez képest. Ráadásul milyen előnyt!? Ő az etalon. Mert ez van: a rendszer nem fogadja el azt, aki nem akar, vagy tud ehhez alkalmazkodni. Nincs nagyon alternatíva. Vagyis de, aki nem felel meg a rendszer követelményeinek, az tanulászavaros, meg viselkedészavaros, szóval diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás, meg ki tudja, szóval hétköznapiasanszólva: disz-es a gyerek. Pedig az egyetlen baja, hogy a rendszer képtelen kihasználni a képességeit.

Sir Ken Robinson az egyik legnézettebb Ted x előadáson azt mondta: „Az egyetlen reményünk a jövőre nézve, ha elkezdjük újraalkotni a koncepciónkat az emberi képességek gazdagságáról. Oktatási rendszerünk úgy bányászta eddig az elménket, mintha egy külszíni fejtés lenne bizonyos nyersanyagokért. A jövőben ez nem lesz elég!”

Szóval érdemes valamit csinálni: mondjuk hallatni a hangotokat, és elmondani a véleményeteket. Kérdezni, ha nem értesz valamit, mert az sem baj. Tudtok valamit, amit mi nem, és mi ezt nem halljuk meg, ti pedig nem mondjátok elég hangosan, ezért mondják, hogy türelmetlenek és agresszívak vagytok. De hát ilyen minden felnövő generáció, üvölt és lázad. A türelmetlenség és az agresszió, alapvetően rossz dolog, de ha ezt az energiát tenni akarássá, és a tettrekészséggé formáljátok, sok mindenen változtathattok. Szerintem nagyon is tudatosak, és érettek vagytok, akik egyszerre egy csomó dologra tudnak figyelni. És ti vagytok azok, akik mindenkinél jobban ismeritek a most kialakult digitális világot!

Ez a Szóda Blog, ahol a ti gondolataitok számítanak, ahol szabadon elmondhatjátok a véleményeteket arról, mi érdekel benneteket, min változtatnátok és mi a fontos számotokra. Mint mondjuk Kate Simonds az I’am 17 című Tedx előadáson.

Hallasd a hangod! Mondd el a véleményed! Adj tanácsot! Inspirálódj! Légy a Szóda Bloggere!

Keress meg minket a Szóda Műhely Facebook oldalát, vagy írj a szodamuhely@ajtk.hu email címre, és vedd fel velünk a kapcsolatot.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s