Úton - interjúk

Lehet terápia az, hogy segítesz embereknek – Interjú mimczával a hand poking tetoválóművésszel

Egy csütörtök délután elég ahhoz, hogy egy művészt a szívedbe zárj, és végül is, a bőrödön viseld életed végéig. Dévai Anni, ismertebb nevén mimcza lenyűgözött kedvességével és nyitottságával. A mai Úton rovatban Magyarország legismertebb hand pokerével beszélgettem.

Miben más a hand poking a gépes tetováláshoz képest? Miért ezzel a technikával dolgozol?

Jó kérdés, mert nem tetováltam még bőrre géppel. Én azért tetoválok így, mert ez az, ami megnyugtat. Ugye nagyon-nagyon sok pöttyöt rakni egymás után eléggé meditatív, legalábbis annak, aki élvezi. A gép inkább annak való, aki tud rajzolni, és azt annyira nem tudok. Pontosabban kábé semennyire. De kinek melyik technika a nehezebb.

Milyen tévhitek lengik körül a hand poke-ot?

Ugye ez Magyarországon annyira nem elterjedt, és az emberekben még nem tudatosult a létezése. Noncsi, ne figyelj – fordul Bráz Noémi divattervezőhöz, akivel Anni együtt birtokolja a műhelyet, és aki a tervezőasztal túlsó oldaláról figyeli a beszélgetést. Nevetnek. Az interjú alatt Noémi egy jövőbeli ruhakollekció darabjait tervezi. – Ez nem egy dolog, amit a Dévai Anni kitalált és elkezdte csinálni, hanem ez egy létező technika, piac. Magyarországon én két stúdióról tudok, ahol dolgoznak ezzel a technikával. Eddig én meg Rozi nyitottunk egy-egy stúdiót. Rozi egyenlő Rozita_ttoo. Szóval nem nagyon elterjedt itthon ez a technika, sajnos. Eleve van ugye a stick and poke és a hand poke, ami között van egy kis különbség. A stick and poke-ot inkább annak nevezik, amikor leülsz egy baráti társasággal, és egymásnak estek varrótűvel meg valami szar tintával. A hand poke pedig a foglalkozás, hogy valaki ebbe energiát fektet, ezzel foglalkozik.

Anni utólag hozzátette, egy másik tévhit, hogy azt hiszik, a hand poke tetoválás csak egy-két évig tart, pedig valójában ugyanúgy megmarad, mint a gépi tetoválás. Persze, ha hozzáértő készíti.

Milyen nevesebb hand pokerek képviselik a stílust világszerte?

Akik hirtelen eszembe jutnak, yar.put és indyvoet, őket nagyon szeretem. Van még Tati Compton, aki pont most adta ki az első könyvét. Az oroszok eléggé nyomulnak és rengetegen vannak, de akit még kiemelnék, Grace Neutral, aki nem csak a hand poke világban ikonikus személyiség, de szerteágazó aktivizmusa is világhírű.

Gyerekkorodban hogy viszonyultál a tetoválásokhoz?

Sehogy. Eléggé tetoválásellenesre neveltek. Egyszerűen csak nem foglalkoztatott. Aztán tizenhat éves koromban volt egy fiúm, aki nevének a kezdőbetűjének felvarrásán gondolkoztam, de nagyon örülök, hogy ez nem történt meg.

Mi vagy ki hozta meg a kedved a tetováláshoz?

Volt egy barátnőm, aki eléggé szarul volt akkortájt, mikor ez indult, és beszéltünk róla, hogy mitől lenne jobb kedve. És tetszett neki ez az ötlet. A tetoválás koncepciója, a folyamatos emlékeztető. Elkezdtem neki artistokat keresni. Akkor láttam Instagramon egy lánynál ezt a technikát, és megkérdeztem a barátnőmet, hogy megcsináljam-e, és tökre benne volt. Viszont soha nem volt ilyen ambícióm, hogy tetováló legyek. Vagy egyáltalán bármilyen művész, egyszerűen nem foglalkoztam ilyesmivel.

Mi volt eddig a kedvenc alkotás, amit te csináltál?

Ott vannak a falon, felsorakoztatva. Van egy Frederic Forest nevű interior designer. Vannak ezek a nagyon egyszerű rajzai, azokat nagyon szeretem tetoválni. Nagyon szépek. Azokat egytől egyik imádom, amiket tőle felszúrtam. Ami saját és kedvenc, az meg… Hmm. Előkeresem. – Egy régi naplóját nyitja ki előttünk, aminek lapjait stencilekkel ragasztotta tele, létrehozva saját archívumát. – Az a… Gandzsa Vénuszom. Michelangelo Vénusza átalakítva. De lehet, hogy meg sincs. Sajnálom. De egy marihuána levélen álló raszta Vénusz.

A stencilt nem találtuk, de Anni Instagramján fent van egy kép a kész tetoválásról.

mim1.png

Hogy tartasz egyensúlyt a saját stílusod és a megrendelőid elképzelése között?

Úgy, hogy nincs stílusom. Mint mondtam, eléggé új vagyok ebben az egész művészvilágban. Úgyhogy próbálkozom különböző dolgokkal. De ami megy, az az óvodás stílus, amit egyáltalán nem bánok. Sőt, szeretem. Növényeket szeretnék nagyon sokat tetoválni, meg majd szeretnék hasonló stílusban is alkotni, mint Forest, de ez nem tudom, mennyire fog menni. Mert ez valami földöntúli… Sosem tudnám reprodukálni.

Van példaképed?

Olyanok vannak, akik inspirálnak. Van egy izlandi lány (theravenvalkyrie), ő Reykjavíkban dolgozik, és izlandi mitológiával kapcsolatos témákat tetovál. A stílusa is, de inkább a technika meg a kidolgozottság a király. A másik meg egy nagyon friss hand poker (leannerruttertattoos), de ő előtte is artist volt, és ez meg is látszik a munkáján. Ő azt hiszem, Észak-Afrikában dolgozik, nem tudom, hogy milyen nemzetiségű.

Ki a kedvenc tetovált karaktered a filmek világában?

Egyrészt nagyon kevés filmet nézek, és mióta tetoválok, még kevesebbet. Másrészt inkább nem figyelek oda arra, ki tetovált és ki nem. Meg egyébként úgy általánosságban sem figyelek erre, mivel eléggé előítéletesre neveltek, amit kurva nehéz kinevelni magamból, és most ezen dolgozom. De amúgy, ami ilyen meghatározó meg király, amikor a Cry-Babyben rátetoválták a könnycseppet Johnny Depp arcára.

Hogy közvetítesz elveket és nézeteket a művészeteden keresztül?

Borzasztóan szerintem. Egyrészt kicsit furán érzem magam, hogy elkezdtem rajzolni, és abból valamelyest tükröződik a személyiségem. De ez vagyok én. Fura. A saját témáim a hangulatingadozás, kettős személyiség, szexuális problémák, addikció, ezeken a vonalakon mozognak. Mit tudok mondani? Ez van, ez történik a fejemben. Nem örülök neki. Meg, mivel sosem alkottam, egyáltalán nem voltam hozzászokva, hogy egyáltalán milyen érzés az, ha kivetítesz valamit, ami benned van. Ez szerintem kibaszottul fura. Egyszerre zaklat fel és egyszerre nyugtat meg, és ez egy nagyon érdekes érzés. De hát nyilván inkább megnyugtat. Mégis, közben meg ránézel, és egy kicsit megijedsz. Különös érzés az alkotás. Bár valószínűleg nem mindenkinek annyira új huszonnégy évesen, mint nekem. Mi volt az eredeti kérdés?

Hogy amikor alkotsz, tudatosan irányítod valamire a figyelmet, valami számodra fontosra?

Igen, szerintem az a jó, ha önző az ember, amikor alkot, és nem arra gondol, hogy ezt hogyan fogják interpretálni. Egyébként volt erről egy érdekes beszélgetésem pár napja. Egy ismerősöm kérdezett egy rajzomról, arról, ami ott van, talán látjátok. Inkább idehozom. Azt kérdezte: hogy mit jelent ez számomra? – Lerakja elénk a papirkát.

Végül is azért kérdezett rá, mert ugyan ő máshogy fogalmazná meg, de lényegében ugyanazt érzi az életével kapcsolatban, amire ez vonatkozik, ami az én életemre már nem, szerencsére. Ugye ez nagyon tudatalatti dolog, és az benne a nehéz, hogy felszínre hozd és realizáld. És azért rajzolok, írok le ilyen szövegeket, ennyire felháborító dolgokat, hogy valahogy az empátián keresztül próbáljam felnyitni emberek szemét a saját problémáikkal kapcsolatban. Ha vannak. Ráadásul tetkónak tervezem őket, ami csak rátesz egy lapáttal. Ez a tetováló per pszichológus dolog nagyon-nagyon jelen van egyébként, nagyon sok lány megnyílik nekem, ami eléggé megterhelő. Beszélgettem velük az állapotukról, meg hogy min mennek keresztül, és elmondtam nekik az én sztorimat, amivel ha nem is tudtak teljesen azonosulni, ki tudtak ragadni belőle olyan részleteket, amit aztán tudtak hasznosítani. Nyilván ez nem ilyen egyszerű, de leegyszerűsítve ezt tudnám mondani. A másik pedig az, ez nem feltétlenül tetoválóhoz, hanem mint internetes személyiséghez kapcsolódik, hogy kiraktam ezt a kis dolgot, ami most fordítva van, mindegy. – Az ablakpárkányra mutat, ahol egy hologramos neszesszer fekszik. – A másik oldalára van rajzolva egy tampon meg egy betét. Hajléktalan nőknek gyűjtök egészségügyi dolgokat, ezt az Auróra ihlette, ott van egy ilyen doboz. Meg ugye volt az adománygyűjtő rendezvényem is. Egy barátom rákos volt, egyébként újra visszanőtt a haja, az nagyon király – mosolyog ellágyult hangon. – Az ő gyógyíttatására gyűjtöttem egy ilyen tetkós esemény keretein belül. Tehát ezzel próbálom közvetíteni azt, hogy „nézz körül”, meg, ha figyelsz másra, az egy tök király érzés, és lehet terápia az, hogy segítesz embereknek.

Milyen lehetőségei vannak egy fiatal tetováló művésznek a közönség előtti megjelenésre?

Hát baszki, az interneten igazából bármit csinálsz, király vagy. Mármint onnantól, hogy te bármit is alkotsz, és felrakod, és azt egy hosszabb időtartamon keresztül csinálod, folyamatosan töltöd fel, biztos, hogy valaki rád fog találni és meg fog szeretni. Tehát nincs olyan, hogyha valamit csinálsz sok időn keresztül és egyfolytában, azt ne találná meg valaki. Vagyis én így látom. Egyébként teljesen indokolatlannak érzem azt, hogy mennyien követnek, Ja, folyamatosan csináld, szeresd csinálni, ez annyira cliché, de tényleg így van.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Sajnos elhagyni ezt az országot. Ez az ilyen number one. A tetkózás az abszolút egy jövőépítés. Nem költök egyáltalán ebből a pénzből másra, mint tandíjra meg jövőbeli dolgokra. Meg hát, nyilván mindenre, amit most itt láttok – mutat a körülöttünk lévő berendezésre. – Szóval ilyen formán kábé nonprofit. Egyelőre. Most egy kis furgonra gyűjtök, egy kis tetováló furgonra, ami elindul majd egy év múlva remélhetőleg. Amikor befejezem a sulit. Szeretnék utazni. Annyira cliché vagyok – nevet. – Ja, utazni szeretnék, közben tetoválni. Ugye a tetoválás nekem nem munka, inkább terápia. És ezért ragaszkodom hozzá ennyire. Nem bármi másért. Nem hiszem, hogy valaha abba fogom hagyni. Nagyon-nagyon távoli tervek is vannak. Ez az egész utazás arra megy ki, hogy találjak egy új „hazát”, vagy közben rájöjjek, hogy itt is tudok élni. Valahogy. De azt gondolom, nem tudnék városban élni. Belgiumban éltem fél évet egy Kortrijk nevű helyen, az kábé olyan, mint Budaörs, ahol most lakom. De jobb egy ilyen kisváros. Van ott minden, mindenből kevés, emberből is kevesebb.

Miért különíted el a mimcza nevet a Dévai Annitól?

Nagyon nehéz lenne a saját fejemmel megbirkózni azokkal a dolgokkal, amiket elmondanak az emberek. Ahogy ugye egy pszichológus is kikapcsolja a személyiségét, mikor veled beszélget, kábé ugyanígy tudnám elmondani én is. Itt mimcza vagyok, és nagyon király, hogy már egy helyhez tudom kötni, hogy hol ki vagyok. Igazából nem akarom, hogy az életem részévé váljon, az, amit itt kapok, mert bár kurva jó is, mégis úgy érzem, hogy jobb elkülöníteni a saját életemtől. Bár nyilván azért egybefolyik a kettő. De az alap az ez: ne vegyem magamra azt, ami a vendégeimmel történik, mert nehéz.

Tudsz mesélni a hand poke történelméről?

Hát, ez a kettő ugyanonnan ered, mármint gépi tetoválás meg hand poke. Ha van is történelmi cikk erről, az gépi tetoválásnál kezdődik, mert az volt egy nagy revolution. Úgy kezdődött minden, nyilván, hogy volt egy éles tárgy, és, most olvastam, valami diónak a héját égették szét, azt keverték össze olajokkal, és az volt az első tinta. Meg ugye csontból készült az első tű.

Anni, szavához hűen, linkelt egy-két oldalt, ahol részletesebben olvashattok erről a technikáról. Ide kattintva a hand poke-ról, itt pedig egy tradicionális japán formájáról tudhattok meg többet.

A tetoválók éjszakáján lehet találkozni hand pokinggal?

Én még nem jártam ott, bár gondolkoztam, hogy menjek. Fogalmam sincs, valószínűleg nem. Két szalon van, ami elvileg csinál hand poke-ot, az egyik viszont nem teljesen az. Egyébként azt hiszem, elmondható, hogy én vagyok a legismertebb hand poke-os most Magyarországon. Legalábbis az internet szerint. Így még bele se gondoltam. Kicsit para. Na mindegy, ennek azért örülök, mert velem kezdődik ennek a közösségnek a kiépítése és én mondom meg, kik barátok és én azt mondom, mindenki mindenki barátja. És így közelítek meg mindenkit, aki ebbe belekezd. A sok rivalizálás közepette szeretném, ha ez egy befogadó és támogató közösség lenne, ahogy azt az interneten, globális szinten tapasztalom. Ma is, nem tudom, láttátok-e, megosztottam az Instagramomon, hogy egy miskolci srác elkezdett tetoválni, elmondtam neki, mire lesz szüksége hozzá és látott is anno tetoválni. És máris tök jól nyomja. Próbálok mindenkit támogatni. Amikor Rozival felvettük a kapcsolatot, mondta is, hogy meglepődött, hogy ennyire barátságos vagyok. Na, mindegy, én vagyok a főnök és ez azért király, mert jó főnök vagyok– mosolyog. 

 Az interjú után Anni nekiállt a tetoválásnak. Körülbelül két és fél órát vett igénybe, viszont nem telt unalmasan az az idő. A stúdió két alkotójával baromi jót beszélgettünk, és inspiráló volt ilyen kreatív és nyitott embereket megismerni.

 

Fotókredit: Miskolczi Réka

Írta: Dani Zsófia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s